Az a hír járja, ember és ember között olykor pusztán a szavak minősége válogat. Vannak, kik nyelvük gyors és egyszerű mozgásával csak körülvesznek bennünket: felvillannak a szemünk sarkában, valószínűtlen mondatokkal merülnek lágy embertömegekbe a buszon vagy a hivatalban. Mások az állukat simítják egyre, metanyelvi elemekkel dúsítják mondandójuk, nem gondolnak a mások idejével, személyes térről nincs tudomásuk. Szavuk járása ott kopog az utcán, nem engednek a lényegre térni. Hagyományosan tiltja a hallásom mindezt, ami arra kötelez, hogy nap mint jobban viseljem gondját a saját mondandómnak.
