2010. január 29., péntek
Kikelet
2010. január 14., csütörtök
Tő meg kultúra
2010. január 13., szerda
Utóítélet
2010. január 6., szerda
A harangok nyugdíjba mentek
2010. január 2., szombat
Angyal
Olyanok vagyunk mostanában, hogy szeretetéhségünkben magunk is önként segédkezünk az isteni hierarchia döntögetésében. Amikor a hitünkkel együtt inognak a gondosan megálmodott szférák, akkor szoktak az angyalok is a földre pottyanni. Bambán álltam egyszer a felépítmény alatt, némi szánalommal szívemben, hogy szárnyak nélkül hullott sárba az én angyalom, s üzenete a csatornában maradt. Rajzolni sem tudtam volna ugyanakkor alaposabb modellt, hogy az örömhír elérjen hozzám. Persze az angyaltoll fosztása saját melegségünkre hagyomány itt minálunk; de mivel korábban sokat kellett a fűtésen spórolni, jól bírom a hideget, s máshogyan nehezen tudok létezni. A bánat azonban fűtött szobákban szokott hűséggé olvadni, és mikor a legfenségesebb entitás oly’ egyszerű szóval ébreszt, mint a „szia”, már nagyon örülök annak, hogy mégsem nemtelenek az angyalok.
Minden bokorban
Ritkán adatik meg nekünk, hogy betonról a fűre lépve a fákat szemléljük, netán csodáljuk is azért, mert kevésbé hajladoznak, mint azt a szél süvítése indokolná. A magatartást, hogy fölfelé bámulva taposunk az odalent hagyottakra, hordozzuk magunkban. Azt hiszem, éppen ezért sikerült végérvényesen középen ragadnunk, megvetett és vágyott között. De ha körülnézünk, megértve lassan saját kivívott szintünk, csak a bokrok néznek vissza ránk. A világ e szeletén ők váltak tükreivé minden tettünknek és szándékunknak: akaratunk szerint ékesítik teremtményeink, vagy elfedik, amiről meg akartunk feledkezni. Aki látott már töltésről felröppenő madarat eltűnni a cserjék szőtte titkos dimenziókban, elfogadja: tövisek, ágak és emberek laza szövetségét fenntartani szükséges, ha másért nem is, önmagunk megismerése miatt. És talán ezért van mégis rendjén, hogy alattunk a járművek megálljanak minden bokorban.