Olyanok vagyunk mostanában, hogy szeretetéhségünkben magunk is önként segédkezünk az isteni hierarchia döntögetésében. Amikor a hitünkkel együtt inognak a gondosan megálmodott szférák, akkor szoktak az angyalok is a földre pottyanni. Bambán álltam egyszer a felépítmény alatt, némi szánalommal szívemben, hogy szárnyak nélkül hullott sárba az én angyalom, s üzenete a csatornában maradt. Rajzolni sem tudtam volna ugyanakkor alaposabb modellt, hogy az örömhír elérjen hozzám. Persze az angyaltoll fosztása saját melegségünkre hagyomány itt minálunk; de mivel korábban sokat kellett a fűtésen spórolni, jól bírom a hideget, s máshogyan nehezen tudok létezni. A bánat azonban fűtött szobákban szokott hűséggé olvadni, és mikor a legfenségesebb entitás oly’ egyszerű szóval ébreszt, mint a „szia”, már nagyon örülök annak, hogy mégsem nemtelenek az angyalok.
