2011. augusztus 4., csütörtök



Megjelentünk!

Végre kijött a nyomdából a könyvünk Bevezetés az alagútba címmel, igazán gyönyörű lett. Szeptemberben könyvbemutatók Balassagyarmaton és Egerben, ha információra van szükséged, írj nyugodtan! Már dolgozunk a következő könyvön, így jelen blog anyagát hamarosan archiválom. Természetesen a következő írásokat is folyamatosan megosztom majd veletek egy új blog keretében, erről időben adok majd tájékoztatást.

Köszönöm az érdeklődést és az olvasást, folytatása következik...



2010. szeptember 10., péntek

Angyal


Bögös András metszete

Az utolsó árnyék

Én mondanám, elhiheted. Tehetném számtalan módon vagy hangsúllyal, de mindig megtántorít a kétely afelől, érdemes-e rászánni a szabottnál jóval több időt. Sokszor nevetség tárgya, hogy kezdettől fogva képtelen vagyok az egyszerűségre; a gyakorlottak nem is állhatnak meg somolygás nélkül. De te csak maradj nyugodt, ez a dolguk. Tudod, az ilyesmit nekem mindig meg kell komponálnom; őszi estéken összehozni bennünket tintával, áthúzni s javítani lelkesen a legkedvesebb izzóm alatt, amelyet többé nem kapok meg az áruházban, ha kiég. Bár minden percben reszketek, hogy hamarosan hideg fény költözik az íróasztal fölé, szívesen adnám Neked az utolsó jótét árnyat a falamról. Úgy okoskodtam, jobb lesz, ha benned az én árnyékom fényeskedik. Gyáva vagyok és ostoba, hogyan dönthetnék arról egymagam, vajon tudni vagy csak sejteni szeretnéd kettőnket? Pedig érted mindennél jobban vágyom a bizonyosságot.

A történet védelmében

Az utolsó órában vagyok, hogy megszólalhassak a bármi történetének védelmében, rászántam hát magam. Szégyen, nem szégyen, elfogadom, hogy jutnom kellett idáig. Bennem elégtelen és apró az isteni, s tán tervnek véltem a kockázást, míg a fegyelem fájáról gyümölcsöt loptak Költőék. Hanyatlani így éhesen, betegen csak a lét ősi szerkezetére tudok, hátha még a semmi fölött beszorul egy résébe a fejem. Mert hiába untat oly’ rémesen a tér-időbe dugdosott világ, megannyi gonosz őrültségem közepette sem tudtam a magam sorsának jobbat eszkábálni. Nem csoda, ha az ember hozott anyagból dolgozik, de miért szabadkoznék, hamár úgyis választottam. Ezért így mesélem mindenkinek: „a hangulat nyugalmas volt, a történet ijesztő, mégis önként élek és rettegésben.”

2010. július 1., csütörtök

Metszetek - Kezek

Bögös András metszete

Első

Hétről hétre nagyobbak, színesebbek a sírok, súlyukkal egyre mélyebbre nyomják az emlékeim. Nem fehérek, nem sárgul rajtuk moha; újabban nem talál rám hangulatukban a végtelen. Azt gondoltam pedig, még ezelőtt néhány évvel is, hogy sohasem a faragott gránitban kell keresnem az elhunytak örökségét. Régebben szemügyre vettem azokat, akik e kövekhez virággal érkeztek, és mindig visszakacsintott rám való megnyugtató folytonosság. Hogy gének, szavak és emberség folyamának giccsel kelljen gátat vetni - talán felelnek érte mind az unokák. Úgyis, mint akik a lepény receptje helyett árát tudakolják, de különösképpen, mint akik nem vették észre, hogy a pillanat megölte a múltat és a jövőt. Ezért halálomról úgy vélekedek, faragjanak nekem kisebb követ, síkjában csak a nevemmel (zárójelben kronologikus kiegészítő adat); legyek az 1-es számmal jelölt. De jusson elég hely nektek is, akik az én időmben szerettemtől szeretni fogomig tartotok, hogy feliratkozhassatok mellém, ha jól munkálkodtam a lelketeken. Hadd lássa meg mindenki, aki csak arra téved, hogy valóban gyönyörűek a listák!

2010. június 30., szerda

Kontextusfüggő

Azt álmodtam egyik reggel az ötös buszon, hogy saját kezeimmel nyitottam szét a koponyámat, mert valamit okvetlenül meg kellett keresnem odabenn. Mivel minden reggel sietve kutatok valami apróságot indulás előtt, természetesnek hat az ilyesmi, meg amúgy is megvetem bárminek a szimbolikáját. Errefelé arcpirító módon olvad kávézacc és madárcsicsergés az életem lesajnált díszletébe; általában senki sem hajlandó leülni mellém. Nincs alakzatunk vagy bármi más, szervezett egyebünk. Mondhatatlan, tudattattalan bajunk van egymással, s ha a sofőr olykor hátratekint, szomorúan veszi tudomásul: a busz színes és olyan semmilyen. Válságban az álommanók is csak négybe járnak, így lesz a mindennapi élet struktúrája éber, de szomorúan egyedi. Függő vagyok én is, az önmagam rabja, remegve kapaszkodom saját kontextusomba. Van még remény számomra?