Én mondanám, elhiheted. Tehetném számtalan módon vagy hangsúllyal, de mindig megtántorít a kétely afelől, érdemes-e rászánni a szabottnál jóval több időt. Sokszor nevetség tárgya, hogy kezdettől fogva képtelen vagyok az egyszerűségre; a gyakorlottak nem is állhatnak meg somolygás nélkül. De te csak maradj nyugodt, ez a dolguk. Tudod, az ilyesmit nekem mindig meg kell komponálnom; őszi estéken összehozni bennünket tintával, áthúzni s javítani lelkesen a legkedvesebb izzóm alatt, amelyet többé nem kapok meg az áruházban, ha kiég. Bár minden percben reszketek, hogy hamarosan hideg fény költözik az íróasztal fölé, szívesen adnám Neked az utolsó jótét árnyat a falamról. Úgy okoskodtam, jobb lesz, ha benned az én árnyékom fényeskedik. Gyáva vagyok és ostoba, hogyan dönthetnék arról egymagam, vajon tudni vagy csak sejteni szeretnéd kettőnket? Pedig érted mindennél jobban vágyom a bizonyosságot.
