2010. április 13., kedd

Egyenlőség

A régi esők emlékével eltelve különösen fájó a maiak satnyasága. Gyermekkoromban nagy kedvvel ugrottam dús tócsákba, hiába, a vidéki fiúk gyakran kapnak új nadrágot az ünnepekre. Sematikus térképet is őriztem, valahol az agyam mélyebb rétegeiben, jelölve a városnyi járdahibát: itt laknak a legnagyobb pocsolyák zápor idején. Mára feltöltöttem majd' minden repedést, de idegen anyaggal hogyan pótolhatnám én, amit az építők kőről kőre loptak el? Nincs már mit törődni saját, csúf mozaikommal, szívesebben fordulok az Újak felé. Ha tehetném, barackot adnék az ifjú nedvesség fejére is, de az mindig előbb telepszik rám, lázadó komorsággal. Korán érnek ám a mai, lefelé tartó jelenségek! Magam szívesen eltekintenék a változások követésétől, ha nem lenne muszáj állandóan adminisztrálni. Kár volt azért gyorsabban élni, hogy több szenvedés férhessen bele. Habár… Legalább jut mindenkinek.