2010. március 12., péntek

A hópelyhek ellen

Kevés olyan tünemény van a világon, amely elég pimasz lenne ahhoz, hogy unos-untalan megtörje merengésem jól kimunkált rendjét. És teszi mindezt puszta zuhanásával: nedvességet, hideget hoz melengető ürességembe, szűzi színt a megfakult tónusokba. Észrevétlen lényegül át rajtam és bennem, dühömmel nem gondolva változtatja állapotait. Vézna, kristályos ujjai vannak, megkapaszkodik velük agyam szárítókötelén, és feloldja lényemen a maga csillagát. Hónapokig hordom e bélyeget: az utca kövén részem nem több, mint az engedelmes elfogadás. De nekünk, kiket meggyötörnek a rosszabb idők, tavaszt is ad a Jóisten mindig, hogy elhullott pelyhek hamvaiból ébredezzen a világ – és tovább töprenghessünk.